Tour de ÉMOP



I. Regionális Bükk kupa

Tour de ÉMOP beszámoló, eredmények, útvonalak


2009. október 3-án szombaton a NORDA - Észak Magyarországi Fejlesztési Ügynökség és a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete megrendezte I. regionális Bükk kupáját. A verseny célja a NORDA által finanszírozott fejlesztések népszerűsítése, bemutatása. A túra során információs füzet segítségével a régió lakossága megismerkedhetett az Európai Unió támogatásával megvalósuló kiemelt projektekhez kapcsolódó információkkal, valamint témában a résztvevők pedig számot adhatnak a korábban és a helyszínen megszerzett tudásukról. A túrára ingyenesen lehetett jelentkezni internetes regisztráció segítségével, a kiírt határidőig 630-an iratkoztak fel listánkra. A verseny napján ténylegesen 552 induló volt a kora reggeli 1-2 C fok ellenére. Mindenki a számára megfelelő utat választhatta, Garadnáról és Szilvásváradról is gyalogosan, illetve kerékpárral is indulhattak rövid családi vagy hosszú versenyen. A legnagyobb sikere a garadnai családos gyalogos 12-km-es távnak volt, a résztvevők nagy része a Miskolcról induló ingyenesen igénybe vehető kisvonattal érkezett, összesen 317-en álltak a rajthoz. A nagy létszám ellenére 40 perc alatt elrajtolt mindenki, nem voltak hosszú, lassan fogyó sorok. Szilvásváradról induló hasonló hosszúságú túrát 42-en választották. A hosszú távoknak, a várakozásoknak megfelelően kevesebb indulója volt. Miskolc térségéből 40-en, Eger környékéről 10-en vágtak neki a 42 km-es nagy szintkülönbségű útnak. Kerékpáros családi versenyt, mely 20 km-es volt közel ugyanannyian választották mindkét irányból (54 illetve 48 fő) A távban nem túl hosszú 62 km-es táv nagy szintemelkedéssel kemény kihívás volt a kerékpárosok számára, ennek ellenére 28-an és 13-an rajtoltak el. Minden távban ellenőrző pontokon való bélyegzéssel igazolhatták a résztvevők, hogy ténylegesen ott jártak, hosszabb távokon egyéb módszerekkel, mint jelvényszerző mozgalmak kódjai, útbaigazító táblák kilométerei, nyilainak színei segítségével ellenőriztük a versenyzőket. A teljesítés 80-90 százalékos volt. A cél minden versenyen Bánkút volt, ahová 11 órakor kezdek érkezni a résztvevők. A jó időzítésnek köszönhetően nagy létszámban voltak egyszerre a résztvevők. Itt sportbemutató és szellemi totó várta őket. Délre az időjárás is csodálatos volt, egyre több teljesítő ülhetett le piknikezni a fűben és fogyaszthatta el jól megérdemelt forró gulyását. Az ingyenes buszok 3 órától folyamatosan szállították vissza a rajthelyre a versenyzőket, így szép lassan elfogyott a nagy tömeg a Bánkúti Síház előtti rétről. A hosszú távon induló túrázók a lassan lehűlő őszi időben még 17 óra felé is érkeztek, de a tea és a meleg étel nekik is erőt adott. Minden kategóriában az első három helyezett megérdemelten vehette át érmét és ajándék utalványát. A legfiatalabb és legidősebb versenyző is jutalomban részesült. A teljesítésről mindenki emléklapot kapott, akik nem tudták a helyszínen átvenni azoknak folyamatosan postáztuk. A rendezvény mindenkinek tetszett, elégedett volt a programokkal, szervezéssel, sorban kaptunk dicsérő leveleket (email-eket). Több olyan családdal is találkoztunk, akik nem igazán járják az erdőt, de erre az eseményre szívesen eljöttek. A folytatást mindenki várja...

Az eredmények:

Garadna-Bánkút

Rövid gyalogos túra:

1. 1289 Szabolcsi Zoltán 2. 1139 Karászi Zoltán Attila 3. 9122 Keresztúri Jenő

Hosszú gyalogos túra:

1-2 megosztott: 336 Nyeste Ákos, 346 Tugyi Levente 3. 324 Kovács Attila Gábor

Rövid kerékpáros túra:

1. 9501 Éles Lajos 2. 9502 Kollár József 3. 9504 Pelsőczi Katalin

Hosszú kerékpáros túra:

1. 753 Naszrai Csaba 2. 746 Masa Zoltán 3.-4. megosztott 717 Fejjel János, 736 Kakszi János

Szilvásvárad - Bánkút

Rövid gyalogos túra:

1.-2. megosztott 205 Domonkos Ferenc, 206 Domonkos Ferencné 3.-4. megosztott 224 Miskolczi Balázs, 227 Obrcián Lilla

Hosszú gyalogos túra:

1-2. megosztott 407 Pelbárt Zoltán, 408 Szepesi Zoltán 3. 402 Horváth János

Rövid kerékpáros túra:

1-3 megosztott 606 Bori Zsolt, 612 Hajas Attila, 613 Hajas Dávid

Hosszú kerékpáros túra:

1. 803 Csépe György 2. 9815 Czéli János 3. 809 Kreffly Gábor

Legfiatalabbak 2008-ban születtek, a Garadna - Bánkút gyalogos családi versenyen vettek rész, a legidősebb 1934-ben született, a Garadnai hosszú kerékpárost teljesítette!

A fiatalok:

1123 Honti Luca Panna 1102 Gombár Zoé 1112 Hatvani Mihály 1302 Szolnoki Inas

A túra legidősebb, de annál fiatalosabb versenyzője:

709 Boros Gyula

Képek:

http://www.mikom.hu/plugins/coppermine_menu/thumbnails.php?album=1595

http://www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/bukk-kupa-jo-ido-sok-resztvevo-oriasi-siker/cn/news-20091003-06042369

http://www.freeweb.hu/cziti/index.php?album=ct091003

videók:

http://video.boon.hu/tag/65761/1-region--lis-b--kk-kupa

http://mikom.hu/mivid.php?ext.a19695

Útvonalak:

Garadnai indulással:

Családi gyalogos:
Garadna (DTSK pihenőház) - Sebes-víz-völgy - Sebes-víz -Kühne Andor út - Jávorkút - Nagy-mező - Bánkút
Táv: 11,6 km; Szintemelkedés: 650 m
Indítás: 9:00 - 10:00 között, Szintidő: min 1 óra 15 perc, max 5 óra 30 perc

Gyalogos hosszú:
Garadna (DTSK pihenőház) - Sebes-víz-völgy - Sebes-víz -Kühne Andor út - Jávorkút - Nagy-mező - Kis-kőháti parkoló - Három-kő - Tar-kő - Cserepes-kő - Őr-kő - Kopasz-rét - Holló-kő - Gerenna-vár - Holló-kő - Hármaskút - Bánkút
Táv: 32 km; Szintemelkedés: 1540 m
Indítás: 7:00 - 8:00 között, Szintidő: min 4 óra, max 9 óra

Kerékpáros rövid:
Garadna (DTSK pihenőház) - Közép-Garadna - Újmassa - Létrás-tető - Sebes-víz - Jávorkút - Nagy-mező - Bánkút
Táv: 20,1 km; Szintemelkedés: 800 m
Indítás: 10:00 - 11:00 között. Szintidő: min 40 perc, max 3 óra 30 perc

Kerékpáros hosszú:
Garadna (DTSK pihenőház) - Közép-Garadna - Csókás - Szentlélek - Farkas-nyaki elágazás - Bánkút - Nagy-mező - Jávorkút - Lusta-völgy - Hollóstető - Rejtek - Répáshuta - Bánya-hegy - Olasz-kapu - Holló-kő - Olasz-kapu - Zsidó-rét - Nagy-mező - Bánkút
Táv: 61,6 km; Szintemelkedés: 2000 m
Indítás: 8:00 - 9:00 között. Szintidő: min 2 óra 20 perc, max 8 óra

Szilvásváradi indulással:

Családi gyalogos:
Szilvásvárad - Tanösvény - Millenniumi-kilátó - Gerenna-vár - Holló-kő - Hármas-kút - Faktor-rét - Bánkút
Táv: 11,8 km; Szintemelkedés: 780m
Indítás: 9:00 - 10:00 között . Szintidő: min 1 óra 15 perc, max 5 óra 30 perc

Gyalogos hosszú:
Szilvásvárad - Tanösvény - Millenniumi-kilátó - Gerenna-vár - Holló-kő - Kopasz-rét - Őr-kő - Cserepes-kő - Tar-kő - Három-kő - Kis-kőháti parkoló - Nagy-mező - Jávorkút - Csipkéskút - Bánkút
Táv: 31,6 km; Szintemelkedés: 1650 m
Indítás: 7:00 - 8:00 között, Szintidő: min 4 óra, max 9 óra

Kerékpáros rövid:
Szilvásvárad - Tótfalu-völgy - Millenniumi-kilátó - Gerenna-vár - Holló-kő - Olasz-kapu - Zsidó-rét - Nagy-mező - Bánkút
Táv: 20,9 km; Szintemelkedés: 1050 m
Indítás: 10:00 - 11:00 között. Szintidő: min 40 perc, max 3 óra 30 perc

Kerékpáros hosszú:
Szilvásvárad - Tótfalu-völgy - Millenniumi-kilátó - Gerenna-vár - Holló-kő - Olasz-kapu - Zsidó-rét - Nagy-mező - Kis-kőháti parkoló - Bánya-hegy - Répáshuta - Rejtek - Hollóstető - Lusta-völgy - Jávor-kút - Sebes-víz - Létrás-tető - Újmassa - Közép-Garadna - Csókás - Szentlélek - Farkas-nyaki elágazás - Bánkút
Táv: 63,4 km; Szintemelkedés: 2320 m
Indítás: 8:00 - 9:00 között. Szintidő: min 2 óra 20 perc, max 8 óra